Napelem Blog

5-tevhit-a-napelemrol

5 tévhit a napelemről

Napjainkban egyre nagyobb teret hódít a megújuló energiaforrások használata, mely használata a pénzspóroláson túl Földünk védelmét is segíti. Ezek közül a legelterjedtebb a napenergia, illetve a napelemek használata. Mivel ez az a szóban forgó újrahasznosítható energia, amelyet a legszélesebb körben ismernek, ezért ezzel kapcsolatosan alakult ki a legtöbb tévhit. Vajon mi igaz ebből és mik a tények?

Tévhit 1: A napelem emeli a villamos áram árát a hálózaton

Az első és talán a legfontosabb félreértés az, hogy a napelemmel ellátott háztartások nem képesek annyi háztartási gépet működtetni, mint egy nem megújuló energiaforrással ellátott épület. Ez részben igaz, de nem olyan drasztikus módon, mint ahogyan erről egyes fórumokon beszélnek. Továbbá ez jó példája lehet annak, hogy feleslegesen sok áramot használunk és nem árt néha spórolni.
Egy másik nagyon elterjedt félreértés az energia tárolásával kapcsolatos. Egyesek azt állítják, hogy az összegyűjtött energia tárolása nehézkes és óriási áldozatokat kell hozni, ahhoz, hogy kivitelezhetővé váljon. Bár igazságtartalma ezeknek az állításoknak is van, manapság már léteznek olyan technológiai fejlesztések, melyek az energia tárolását nagyban megkönnyítik. Igaz, hogy az akkumulátoros tárolás megöli a napelemes rendszer zöld természetét, de kis rendszerek (például családi – vagy társasházak) esetében óriási mértékű tárolásra nincs szükség. A napelemmel termelt úgynevezett zöldáram feleslegét vissza kell táplálni az elektromos hálózatba és így nincs szükség környezetet szennyező akkumulátorokra.

Tévhit 2: A napelemes technológia nem elég fejlett

Sokan kifogásolják azt, hogy a napelemek technológiája még nagyon gyermekcipőben jár és egyáltalán nem fejlett. Az ilyen aggályoknál érdemes belegondolni abba, hogy vajon melyik napjainkban használt technológiára mondhatjuk azt, hogy a fejlesztettségének csúcsán van és további fejlesztést nem igényel. Talán egyikre sem. Nyilvánvalóan a jövőben, ahogy a technológia fejlődik, úgy egyre olcsóbb, elérhetőbb és használhatóbb lesz a nap energiájának hasznosítása.

Tévhit 3: A napelem drága

Sokan gondolják úgy, hogy a napelem drága mulatság. Bár nem a legolcsóbb energiaforrásról van szó, nem szabad elfelejtenünk, hogy a napelemek ára az elmúlt másfél évben a felére csökkent, és várhatóan az ára tovább fog csökkenni, ahogyan az újabb és újabb fejlesztések megérkeznek. Gondoljunk csak vissza arra, hogy a legelső mobiltelefonok milyen áron kerültek a boltokba és, hogy ma már milyen olcsón hozzá lehet jutni egy-egy készülékhez.

napelem-tevhitek

A napelemekkel kapcsolatosan egyre többet hallunk arról, hogy a technológia mellett szükség van nem megújuló energiaforrásra is. Ez tagadhatatlan tény, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a napelemek által a nem megújuló energiaforrásokra való támaszkodás is nagyban csökken és ezáltal jóval kevesebbet kell az áramszolgáltatóknak fizetnünk. Szorosan összefügg ezzel egy másik tévhit, miszerint a villamos áram árát a napelemek használata emeli. Ez bizonyos országokra igaz, mivel sok helyen plusz költségeket róttak fel, abban az esetben, amikor a háztartás napenergiát hasznosított. Magyarországon ettől nem kell tartanunk.
Tekintsünk meg néhány számadatot a napelemek hatékonyságát illetően. A legtöbb problémát a sokak által alacsonynak ítélt hatásfok okozza. A napelemek többsége 13-15% hatásfokkal rendelkezik, ami egy igen félrevezető adat. Ez a szám nagyon alacsonynak tűnik, de igazából csak azt mutatja meg, hogy mekkora felületen tudja megtermelni a napelem a kívánt teljesítményt. Vizsgáljunk meg egy átlagos családi házat. Manapság egy 3kW körüli rendszer körülbelül 20m2-nyi helyet igényel, ami egy családi ház tetején problémamentesen elfér.

Tévhit 4: A napelem csak napos időben termel

Széles körben ismert a felhős időt érintő tévhit, hiszen köztudott, hogy a napelemek a legtöbb áramot direkt napsütésben, alacsony hőmérsékleten és derékszögű beesési fénynél termelik. Ehhez kétség sem fér, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a napelemek felhős időben is 50-90%-os működést tudnak produkálni. A napelemek által megtermelt áram mennyisége nagyban függ a napsütéses órák számától is.

termelt-energia-havi-lebontas

Tévhit 5: A napelem nem versenyképes más enerigaforrásokkal szemben

Manapság a napelemekkel kapcsolatos, talán legvitatottabb téma az, hogy ez a technológia sose lesz képes felvenni a versenyt a hagyományos erőművekkel. Amikor ezzel kapcsolatosan olvasunk cikkeket nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a kérdéskör politikai, gazdasági és hatalmi területeket is érint. Ezért nagyon nehéz szubjektív okfejtéseket találni a témával kapcsolatosan. Továbbá a választ befolyásolhatja a ház földrajzi elhelyezkedése illetve helyzete is, amelyre a napelemeket szánjuk. Így egyértelműen állíthatjuk, hogy például Szibériában az elkövetkezendő 100 évben valószínűleg olcsóbb és hatékonyabb lesz szénnel és gázzal áramot termelni. Ámde szem előtt kell tartanunk, hogy Európában a napelem használat az árát és a hatékonyságát tekintve évről-évre javuló tendenciát mutat. Ezt bizonyítja, hogy több országban (például Csehország, Bulgária, Szlovákia vagy Horvátország) kiemelt állami támogatásokkal próbálják az embereket ösztönözni az új technológia használatára.

Nem szabad elfejteni, hogy egy folyamatosan fejlődő technológiáról van szó és hatékonysága területenként változik. Ha a napelemek használata csak kismennyiségben, de csökkenti a számláinkat és környezet-tudatosabb energiafogyasztóvá tesz minket már megérte elindulni azon az úton, hogy egy jobb és szebb világot építsünk magunknak.

Kérjen ajánlatot

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, akkor ajánljunk komplett rendszereink leírásának tanulmányozását is vagy kérjen tőlunk ajánlat egy teljes napelemes rendszerre




Megosztom